Sikerült megint magamhoz képpest későn feladni az Avon rendelést, így sajnos megint átcsúsztam vele a következő hónapban, de amit a múlt hónap elején írtam az most is érvényes, jobb későn, mint soha.
Mark. alapozó hatású porpúder (1.399 ft)
Egész régóta szemeztem már ezzel a termékkel, és most akciós volt, így gondoltam ez a megfelelő alkalom. A Nude árnyalatban rendeltem meg, nem próbáltam még ki, de remélem megfelelő lesz a szín is, és a termékkel is meg leszek elégedve. 100 %-ban természetes ásványipigmenteket tartalmaz, ez egész jól hangzik, kíváncsi vagyok rá. Tesztet mindenképpen írok majd.
A júniusi kampányban szintén akciós áron rendelhető meg, a 83.oldalon.
Mark. ragyogást fokozó sminkalap (1.299 ft)
A júniusi kampány újdonsága lesz ez a termék, tehát már elérhető a 68.oldalon találjátok és 1.599 ft-os bevezető áron tudjátok megrendelni. Ez egy sminkalap, és highlighter egyben és remélem, hogy találkozhattok még vele kedvencek között. Még nem próbáltam, de mindenképpen írok erről a termékről is.
Dezodoráló láb- és cipőspray (699 ft)
A melegebb idő beköszöntével nem árt egy kis felfrissülés a lábaknak, és a cipőinknek sem. Így idén megrendeltem ezt a spray-t amit családom pár tagja már régóta használ és szeret, eddig én a Scholl mellett tettem le a voksomat, de ez olcsóbb és elviekben azt tudja amit a fent említett márka terméke.
A júniusi katalógusból a 168.oldalon tudjátok megrendelni 599 ft-ért.
Premiere Luxe for Her parfüm (899 ft)
Akciós áron tudtam megrendelni, ezt a 30 ml-s parfümöt, és azt kell, hogy mondjam, barátkoznom kell vele, egyáltalán nem az, amire én számítottam, de azért még adok neki egy esélyt.
A júniusi katalógusban én nem láttam, de ha Ti igen, akkor kommentben szívesen várom :)
Far Away parfüm (1.999 ft)
Egy ősrégi kedvenc, amit most tényleg extra akciós áron tudtam megrendelni, anya nagy kedvence, de én is szívesen használom, sokadik alkalommal rendeltük már újra. A júniusi katalógusban szettben rendelhető 3.299 ft-ért.
Avon True Nutraeffects gyengéd arcradír (399 ft)
Nem rég hallottam erről a termékről, csupa-csupa jót. Így gondoltam ennyiért megrendelem, és kipróbálom én is. Mindenképpen írok róla még, ha jó azért, ha nem azért. A júniusi kampányban kuponnal 799 ft-ért megrendelhető, kupon nélkül 1.099 ft.
Naturals epres testradír (399 ft)
Nem tudom ragozzam-e még, visszatérő, örök kedvenc, imádom, és extra akciós volt szintén. Júniusi katalógusban több akcióban is szerepel a külön akciós lapról 3 db termék vásárlása esetén 999 ft/3db, valamint a 176.oldalról 629 ft-ért.
Ennyit szereztem be, a sminktermékekre nagyon kíváncsi vagyok, remélem beválnak majd.
Ti mit rendeltetek a májusi katalógusból?
Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindennapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése