Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év... Pár óra és 2020-at írunk. Alig kezdtük még el ezt az évet, és velem annyi jó dolog történt. Sok mindenért lehetek hálás, sok-sok élménnyel zárom ezt az évet.
Idén először éreztem azt a közhelyt, hogy minden kornak meg van a maga szépsége és itt nem feltétlenül a korra gondolok. Idén először már nem voltam egy percet sem diák. Úgy szeptember elején fájt is a dolog, de tulajdonképpen ebben az évben a munka meghozta gyümölcsét az életem számos területén. Szóval arra jutottam, hogy szegről-végről csak van jó ebben a munkavilágában. A nagybetűs ÉLET elkezdődött....
Nekem így telt az évem.
Remélem hasonlóan jó évet zártok mint én. Idén rendhagyó módon minden hónapból becsatolom a kedvenc képemet. Évekkel később ha esetleg visszanézem ezt a posztot nagyon jó lesz nosztalgiázni. Nehéz lesz minden hónapban egy kedvencet választani, de megpróbálom.
Január
Már rögtön az év első napján egy felejthetetlen élményben volt részem. Aki volt már Mága Zoltán Újévi Koncertjén annak nem meglepő, ha az mondom ez volt a legelegánsabb, legelőkelőbb rendezvény amin valaha részt vettem. Nekem nagyon tetszett.
Február
Februárban elkapott a gépszíj, de a kedvenceim voltak a hosszúra nyúlt reggelek. A korán kelésnek is meg van a maga szépsége.
Március
Megnősült a volt osztálytársam, lakótársam, testvérem, legjobb barátom. Köszönöm, hogy ott lehettem.
Április
Nincs mit hozzáfűznöm. A polaroid fotózás menő. Imádom azóta is rendületlenül.
Május:
A hosszú ideig tartó hideg idő után májusban a kedvenc pillanatom az idei év első fagyija volt.
Június
Egyértelműen mama első Kowalsky koncertje volt a pillanat.
Július
Az unokatesóm esküvője, sok-sok kedvenc képem van, nagyon jól éreztem magam és elkaptam a csokrot.
Augusztus
Így örültem, hogy életemben először esküvői tanu lehettem. Kösziii :)
Szeptember
Ez nyilván gáz, de a szülinapom volt a kedvencem...
Október
Végre beköszöntött a kuckózós időszak. Egyértelműen a szobám részlete a kedvencem.
November
Elég sok munkával telt a november, de élveztem nagyon az egyre sűrűsödő karácsonyi fotózásokat.
December
A december sem volt egy könnyű hónap, de az Adventi várakozás minden pillanatát élveztem.
Kívánok Nektek sikerekben gazdag, élményekkel teli boldog új évet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése