2017. május 8., hétfő

Elfogyott... Újra venném?!





Újabb hónap telt el, és újabb termékek fogytak el, sajnos vagy szerencsére. Jó adag szortírozást. Sikert pár terméktől megválni, egyre biztosabban haladok a kitűzött cél felé, miszerint elhasználok minden olyat ami még szavatosságon belüli, és fel van bontva, illetve az ezer meg egy éve nem használt sminkcuccaimat is elkezdtem kiselejtezni. A legnagyobb motivációm a hely, ami felszabadul ezáltal, illetve, hogy sok új kis barát jöhet a helyükre.


Kezdjük is a testápolással azon belül is a tusfürdőkkel, kettőt sikerült elhasználni, először is a Balea egyik tusfürdőjét a Marshmallow illatút, nem tetszett, az elején jó volt, de egyáltalán nem volt tartós az illata, és a végére nagyon meguntam ezt a semmi illatot, biztosan nem venném újra.
A másik egy klasszikus kedvenc amit időről-időre újra vásárolok, ez pedig a Ziaja Narancsos tusfürdője, nagyon jó állaga van, nagyon jó, és tartós illata, és pont úgy habzik, ahogy én szeretem, biztosan újra veszem még.


A testápolásnál maradva, a Vintage Citromfüves testradírját is sikerült, nagy nehezen elhasználnom, vele találkozhattatok már anti kedvencek között, és végül a talpam és a lábfejem radírozására használtam el, a testemen borzalmas volt az illata, a használata, az olajossága, és minden egyszerűen ez a termék nálam egy hatalmas NEM és semmiképpen nem venném újra, ha lehet még egyálatlán kapni. Ide kattintva olvashattok róla bővebben.


Jöhet a hajápolás, két terméket használtam el mostanában, illetve az Advence Techniques 2 az 1-ben korpásodás elleni sampont, és balzsamot az egész család használta, már nagyon sokszor és sokat írtam róla, nagyon szeretjük, évek óta használjuk, már újra is rendeltük, és tartalékban is van belőle.
A másik pedig már elég régóta a szekrényemben árválkodott, és mindig tartalékoltam, hogy majd szerzek hozzá balzsamot, de nem találtam hozzá már hosszú ideje a hozzá való balzsamot, és úgy gondoltam, hogy elhasználom ez pedig a Garnier Ultra Doux aloe vera és növényi tejes samponja, tetszett az illata, de nem volt különösebb hatással a hajamra, csak az illata miatt nem venném újra.


Ebben az időszakban az arcápolás területén is sikerült három terméket elhasználom, az első egy minta a Bioderma Hydrabio H20 micellás vize, megmondom őszintén, hogy jó volt, tetszett, de a Sensibio micellás sokkal jöbban bejön, és inkább az venném újra. A másik egy óriási kedvencem volt, és egész sokáig bírta, mondjuk kicsit próbáltam spórolni vele, de most elfogyott ez pedig a Vichy Noramderm arcápolója problémás bőrre, nagyon szerettem, teljesen rendbe hozta az arcbőrömet, és újra fogom venni a közeljövőben. Egy arcpakolást is kivégeztem ez pedig a Sunfleur Csokoládés krémpakolása amit imádtam, semmilyen irritációt nem okozott, és nagyon jól hidratálta a bőrömet, és már keresem egy ideje de valamiért ott ahol én keresem még nem találtam újat, pedig bizony újra venném.


A parfümök terén egy mini kiszerelésű Outspoken Intense by Fergie amit én szerettem, de azt hiszem már nem rendelhető, egész sokáig tartott, és nagyon kevés kellett belőle. Ha rendelhető még biztosan újra rendelném.


Egy fogkrémet is elhasználtam amit nem szerettem, de végül is elhasználtam mert legalább ártani nem ártott, de a tisztításon kívül se nem fehérített de nem volt elég mentolos, és még nem is habzott rendesen. Nem venném újra.


A sminktermékeimből is elhasználtam pár dolgot. Az első egy egész régi spirál az Oriflame Wonderlash spirálja, amit a kis keféje miatt nem szerettem, de az alsó szempillákra tökéletes volt, de csak ezért a funkciójáért nem rendelném újra. Az egyik kedvenc korrektorom is elfogyott, az Essence 16 h long-lasting korrektora, a 10 Natural Beige árnyalatban, szerettem, és biztosan újra veszem ha legközelebb az Essence standnál járok és még kapható. A szemhéjalapozóim közül az Essence I love stage terméke fogyott el, és már újra is vettem, mert szerettem.


Egy kézfertőtlenítő is elfogyott, na jó kicsi maradt az alján, de ez azért mert utáltam, ragadt, szörnyű illata volt, és soha, de soha nem venném újra.

Szelektáltam a sminkjeimet, és a körömlakkjaimat. Pár dolgot muszáj voltam kidobásra ítélni, így némelyik terméket fájó szívvel némelyiket örömmel távolítom el a termékeim közül.


A körömlakkok közül három terméket kellett kidobnom. A Manhattan Quick Dry 25G? árnyalatú barackos lakkja teljesen beszáradt, így nem volt más választásom. Nem szerettem de csak azért mert a legalább 3 rétegben kellett használnom hogy normális színe legyen. Van egy No name körömlakk is amit talán egy párszor használtam, és nem szerettem mert rohadt nehéz volt lemosni. Egy Avon nailwear pro+ körömlakk is távozott az "élők" sorából ez pedig a Racy árnyalat és tartósnak tartós volt, a színe tetszett, de elkezdett besűrűsödni. Egyiket sem venném újra. 


A sminkkeim közül két nagyon régi és agyon használt palettát dobok ki nem tudom a nevüket, és számukat, amikor elkezdtem sminkelni ezek voltak a kincseim, de mára már nem nyúlok soha értük és szín sem lehet kicsikarni belőlük, kezdő tiniknek tökéletes, de haladóknak már nem ajánlom, azt hiszem ha ma választanék tiniként "palettákat" újra venném őket. Aztán az Alverde Duo ceruzáját egyetlen használat után dobtam ide, szörnyű büdös, és használhatatlan, színe alig van, és soha nem venném újra! Egy Avon Plum Pout szájfény is került ide, félig az elhasználás miatt, félig meg azért, mert szerintem már lejárt. Nem venném újra, erős mentolos illata van, és egyáltalán nem ad teltebb ajkakat. 


Az ajakápolóim közül a legutáltabb termékek mellett egy kedvenc is távozott, nézzük is. Az Essence Kiss Care love ajakbalzsamát egyszer használtam utáltam, kuka, nem venném újra. A két Avon Color Trend balzsamot ide kattintva láthattátok már anti kedvencek között, így mivel azóta sem nyúltam utánuk pár használta után ők is kuka, és soha nem rendelnék újra Color Trendes ajakbalzsamot. A kedvenc pedig egy Naturals mézes balzsam, ami nem csak ajkakra való, én a könyökömre is kentem belőle illetve körömágybőr ápolásra, de valamiért elfeledkeztem róla, és így mivel az illata megváltozott így kidobom, de újra rendelném.


Az utolsó termék egy Essence Holografics krémes szemhéjfesték, ami 03 Prismatic White árnyalat, és mint látjátok párszor használtam alapnak, de beszáradt, így kuka, azt hiszem, hogy a Color Tattoo-k illetve az Avon krémes szemhéjfestékei sokkal jobbak. Tudom, hogy nem kapható már de nem venném újra. 

Elégedett vagyok az áprilisi teljesítményemmel de még bőven van mit elhasználnom, és kiszortíroznom. Drukkoljatok!

Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindenapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése