2018. június 3., vasárnap

Elfogyott termékek #1 Újra venném?

Áprilisban volt egy elfogyott termékekről szóló bejegyzésem. Azóta kiderült, hogy költözök, így gondoltam, hogy turbó tempóra kapcsolok, és elkezdem elhasználni a félig felbontott termékeket, kiszelektálom azokat, amik lejártak, vagy túl régiek. Nagyjából sikerült elhasználnom amiket elterveztem, most két részletben osztom meg ezt veletek. 


Sweet Sensuality jázminos testpermet: Az illatot magát nagyon szerettem, de nem bírtam magamon elviselni, így illatosításra használtam el, és nagyon jó illata volt a lakásban. Elég volt pár fújás, és megszüntette a kellemetlen illatokat. Erre a célra mindenképpen újra rendelném még.
Avon Naturals testpermetek: A kókusz és csillaggyümölcs óriási kedvenc. Itt olvashattok róla, évek óta mindig újra rendelem, most is van belőle utánpótlás. A verbéna és citromfű érdekes kombójának illatát nem szerettem túlságosan, inkább illatosításra használtam mint testpermetnek, ezt biztosan nem rendelem újra.  Az orchidea és áfonya illatú testpermet tökéletes volt. Szerettem az illatát, inkább őszi, téli illat, ezt is szívesen újra rendelném. A minőség egytől egyig a megszokott volt. Nem volt különbség, csak az illatokban. Egyébként elég tartósak, ha itthon vagyok szinte csak ezeket használom.
Pur Blanca testpermet: A parfümjét is nagyon szeretjük anyával, így megrendeltük a testpermetét, mert ez nem olyan erős, de mégis van illata. Szeretem az Avon parfümpermetjeit, és biztosan újra rendelem még.


Essence Gel Nails at Home fedőlakk: Nem volt rossz. Azt hiszem azért vettem, mert akciós volt, elfogyott, jól fedett, lámpában köttetve tartóssá, és fényessé tette a lakkozást. Nem tudom kapható-e még, és bár nem volt vele gondom, de nem venném újra.
Körömlakklemosó: Azt hiszem a LIDL-ben vettem, nem volt rossz, de nem ér az Isana mandulás körömlakklemosójának a nyomába. Eltávolította a lakkot, de erősen kellett dörzsölni, és viszonylag sok kellett belőle.
Rimmel 60 sec körömlakk 323 Don’t be shy: Szerettem, jó volt nyomdázáshoz is, a lábújj körmeimre használtam nyilván ott tovább tart, de egy rétegben tökéletesen fedett, és tényleg extra gyorsan megszáradt, bár most nem fogom, de újra venném.
Moyra körömlakk: Nem szerettem túlságosan, nem volt jó nyomdázásra sem, és nem fedett tökéletesen, bár alapjában véve szeretem a Moyra lakkokat. Van még jó pár ritkán vásárolok lakkot de Moyrát valószínűleg vásárolok majd.  Ennek az árnyalata, vagy száma a No.919, ha esetleg megszeretnétek nézni. Nem venném újra.



Colgate Max White szájvíz: Tette a dolgát, de a Listerine szájvizeit jobban szeretem. Kellemes "íze" volt és nem csípett. De nem venném újra.
Listerin Stay White szájvíz: Ez a tökéletes szájvíz számomra, de mindig váltogatok, és mindig megfogadom, hogy csak ezt fogom venni. Már újra is vettem mondjuk pont egy másikat, de a lényeg, hogy Listerin, és biztosan láthatjátok még a blogon elfogyott termékekben. Tökéletesen tisztít, bár a fehérítés enyhe túlzás, de tényleg kellemes érzést ad, nem csíp, és mindent tud amit a szájvíznek kell tudnia.
Signal White Now CC fogkrém: A Himalaya fogkrémekre egy kicsit ráuntam így akartam váltani, és erre esett a választásom. Pontosan azért mert 169 ft-ba került/tubus. Erősen el volt árazva mert most olyan 1000 ft körül van az ára. Mindegy vettem belőle párat, és nagyon szeretem kitart még egy darabig, de biztosan újra venném még, jól tisztít, nincs extra erős, mentolos íze. Fehérítő hatását is észreveszem, nyilván ez inkább optikai fehérítés.
Himalaya Herbals Sparkly White fogkrém: Tökéletes, és biztosan újra veszem még. Most is van még egy bontatlan, de valahogy meguntam. Szerettem az ízét, és jól tisztított, tette a dolgát. Szóval lényeg a lényeg, hogy biztosan fogom még használni. 
Blend-a-med Pro-Expert: Ez a fogkrém volt az, amit kb. 3x 4x használtam és bár nem volt rossz íze, és jól tisztított, de nagyon csípte a nyelvem, és az ínyem, így biztosan nem veszem majd újra. Anyának semmi baja nem volt vele, szóval valószínűleg én vagyok valamely összetevőjére érzékeny.
Signal Anti Tartar fogkrém: Nem szerettem ezt sem, és ezzel is az volt a gond, hogy csípte az ínyem és a nyelvem párszor használtam végül ez is szintén anyánál landolt.


Dove Original dezodor: Ennek az illatát szerettem jobban mint a hatását, de elnyomja a parfümöket így csak nyáron használtam. A klasszik Dove illat nálam a tisztaság illata. Időről-időre újra veszem, most is elfogyóban van egy. Biztosan találkozhattok még vele.
Nivea Protect & Care dezodor: Nagyon szeretem ezt is, úgy vagyok vele, mint a Dove Originallal, időről-időre ezt választom. Teszi a dolgát, nem izzadok tőle, és ami a legfontosabb, hogy nem hagy nyomot a fekete ruhákon.
Rexona Maximum Protection krémdeo-k:  A kedvencek kedvence. Nagyon szeretem ezeket a dezodorokat, főként nyáron, télen nyilván nem kell ilyen erős védelem. Ha ezt használom, biztos lehetek benne, hogy maximális a védelem. Biztosan újra veszem még. Ebből is van egy éppen használatban.
Balea Med dezodor: Bár szeretem a Balea termékeit, ez rémes volt. Med, tehát érzékenybőrre való, viszont én kiömlöttem tőle, rémes illata volt, ragacsos érzést hagyott. 2-3 alkalommal használtam, de kuka.


Garnier Essentials Sensitive 2 az 1-ben sminklemosó: Az örök kedvenc, rengeteget elhasználtam belőle, és felbontva is van pár. Mindenhol tartok egyet, az utazós pakkomban, a fürdőben, a sminkesfiókban, az albérletben legalább kettő. Szóval, ahol esélyes, hogy sminket távolítok el ott megtalálható. Biztosan újra veszem még.
Neutrogena Visibly Clear sminkeltávolító: Szerettem, de aztán vettem egy jobbat, így ez háttérbe szorult. Jól eltávolította a sminket, nem szárított, könnyen tisztított, nem kellett dörzsölni. Sajnos a fele megmaradt, így kikell dobnom.
Vevay szemránckrém: Ez egy géles állagú termék volt, amivel egyetlen bajom volt, ragadt, és nem hidratálta a szemkörnyékemet, hanem szárította. Biztosan nem rendelném újra. Szinte teljesen tele van, de anyának sem jött be, és mivel anya is ezt tapasztalta így nem adom tovább.
HeliaD szemránckrém: Utáltam, este használtam és reggelre bedagadt tőle a szemem. Nem adtam fel pár hét múlva újra használtam, de akkor is ez történt. Nem venném újra, bár alapjába véve szeretem a HeliaD termékeit. Addig meddig nézegettem, hogy végül lejárt így nem ajándékozom el hanem kuka
Rival de Loop arcspray: Szerettem, de ez teljesen tele van, mert sikerült egy olyat választanom aminek rossz a pumpája. Egyébként nem vettem újra mert a nyáron volt egy Vichy és egy La Roche-Posay vizem azokat használtam. Biztosan újra veszem még, nem ragad, és tökéletesen frissít.
Planet Spa Japanese sake arcmaszk: Nagyon szerettem ez volt az első lehúzható maszkom, és bár még van benne nehezen válok meg tőle, pedig tudom, hogy már lejárt. Szerettem az illatát, a hatásást, és próbáltam spórolni vele, de eljött az idő, hogy búcsút intsük egymásnak. 


Dove Pure & Sensitive hypoallergenic testápoló: Nagyon könnyű, tejes állaga volt, sokat használtam tavaly nyáron. Könnyed volt, és jól hidratált. Nem volt illata, kevés kellett belőle, bár ezt nem tudom, hogy pozitiívum vagy negatívum, mert télen kevés volt a hidratálása, így ami megmaradt az megromlott. Sajnálom, de kikell dobnom, kb félig van. Bármikor szívesen újra venném.
Alverde testápoló almamenta és vad kakukkfű kivonattal: Párszor használtam csak, de anyának megtetszett, ezért neki adtam, a pár használatból azt mondom, hogy nagyon könnyű és hidratáló testápoló volt, az illata a dobozban nagyon erősnek tűnt, kikenve pedig egy nagyon nyári, nagyon friss illata volt. Nem ragadt. Könnyen beszívódott.
Sara Beauty Spa vanilia és jázmin hidratáló krém: Egyszer ajándékba kaptam egy vásárlásom mellé, nagyon szerettem, elgondolkodtam, hogy ha elfogynak a krémeim akkor ezt megvásárolom. Tetszett, jó volt az illata és hidratált.
Balea ápoló krém: Nem a legtökéletesebb krém, de utazásokhoz például pont megfelel. Egyre viszont vigyázzatok, ha ilyen kiszerelésű terméket választotok ne dobjátok a táskátokba csak úgy. Szerencsére én is csak a neszeszerembe dobtam, de nem bírta túl jól. Hatását tekintve egész jó volt, de lassan szívódott be. Nem venném újra, de csak azért mert ennél jobb termékek is vannak a piacon.
HeliaD tápláló bőrápoló krém: Ez olyan családi termék, anya veszi mindig újra, de én is használom mikor eszembe jut. Nagyon szeretjük. Zsíros és nagyon krémes állaga van. Nagyon jól hidratál. Biztosan találkozhattok még vele.


Planet Spa Chinese Ginsenge testápoló vaj: Nagy nehezen elfogyott. A hatásával, és a minőségével nem volt bajom inkább az illatával. Nem szerettem egyáltalán, ezért is tartott sokáig míg elfogyott. Egyébként jól hidratál, és ahhoz képest, hogy testvaj hamar beszívódik. Nem ragad, és hála Istennek az illata sem volt tartós.
Planet Spa Blissfully Nourishing testvaj: Szerettem, és biztosan újra rendelek még ilyen Planet Spa vajakat, bár nem tudom, annyira gyorsan cserélődnek, hogy inkább mindig az újdonságokat rendelem meg. Ennek az illatát is szerettem. Jól hidratált, hamar beszívódott, viszont ez egy iciri-picirit ragadt, de nem volt vészes. 
City Rush testápoló: A parfümjét és a tusfürdőjét imádtam, a testápolót is nagy nehezen elhasználtam, nem volt vele gond, de az állagát nem szerettem, hamar beszívódott, nem ragadt, de valamiért nem volt a kedvencem, viszont a parfüm illatát meghosszabbította.
Avon Skin So Soft Fusions testápoló: Ezt is pár alkalommal használtam csak, mert nem igazán tetszett. Jól hidratált, de nehezen szívódott be, erre nekem se kedvem, se időm nem volt. Anyának adtam, ő nagyon szerette. 


Ezektől sikerült mostanában megszabadulnom, volt amit nagy szeretettel használtam, de nem veszem újra, volt amit kisebbel amit ezért nem veszek újra, és volt ami kedvenc, így biztosan újra veszem. A lényeg, hogy fogynak a termékek, jól haladok az "úton", hogy leredukáljam a termékeimet. 

Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindennapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése