Amikor
megjelentek a L'oreal Pure Clay maszkok nagyon kíváncsi lettem, de őszintén szólva kissé meghökkentett a teljes áruk. Szerencsémre, a DM applikációnak köszönhetően
találtam egy -50%-os kupont, így fél áron választhattam a három DM-ben kapható
maszk közül egyet. Alapos "krémmániázás" után a Detox Maszk-ra esett
a választásom.
Először is pár
szót a csomagolásról. A doboz semmi extra, a színe tetszik, egész feltűnő a
L'oreal termékei között a polcokon. Egyébként a doboz hátulján egy nagyon
aranyos illusztrációval mutatják be a termék helyes használatát.(nem minta túl nehéz lenne egy maszk használata)
Maga az üveg,
amiben a termék van, masszív, igényes, a teteje jól záródik, ez azért is
fontos, hogy a termék idő előtt ki ne száradjon. Lényeg a lényeg, a csomagolása
tetszik.
A termék illata
egyáltalán nem tetszett az első "találkozáskor", de szépen lassan
megbarátkozok vele, és arra a 10-15 percre, amíg fent van, az arcomon addig
elviselem.
Igyekszem hetente legalább egyszer
használni, bár heti több használatra lenne szükség a leírás szerint, de az
Nekem nem működik, ugyan is bevallom, hősiesen a lustaságom sokszor győz, de a
tesztelés ideje alatt igyekeztem rendszeresen 3 naponta használni, és lassan
mehet az elfogyott termékek közé, hiszen ez az 50 ml termék 10 használatra
elegendő körülbelül. Ami lássuk, be az árához képest egész kevésnek tűnik, de
erre még a későbbiekben kitérek, hogy megéri-e a teljes árat is.
Az állaga nagyon kellemes, krémes, sűrű,
nagyon könnyű felvinni. Én megtisztított arcra, egy lapos, nagyobb korrektor
ecsettel szoktam felvinni, ez a módszer tökéletesen bevált Nálam. A fekete,
sötét szürke maszk elsőre nagyon furcsa volt, és nem is igazán hittem
benne.
3 féle anyagot
tartalmaz, mely segít szebbé, üdébbé, és tisztává varázsolni az arcunkat. A
benne található Kaolin segít a szennyeződések eltávolításában, és gátolja a
zsírosodást. A Montmorillonit segít felvenni a harcokat a mitesszerek ellen. A
Maroccan Clay A bőr fényességéért és jobb textúrájáért felel. Aktív szén
összetevőt is tartalmaz, ami a pórusok tisztítása mellett a szennyeződések
összegyűjtésében és a bőr méregtelenítésében vesz részt.
Használat közben,
nem tudom, hogy nálam van-e így, vagy más is érezte már (ha igen kérlek, írd
meg!) de Nekem kicsit melegítő érzést vált ki. A száradás pillanatok alatt
megtörténik, de ami az érdekessége, hogy amikor megszárad, a pórusoknál ott
megmarad sötétebbnek, és olyan mintha fekete foltok lennének a megszáradt
területen, de nyilván azért van így, mert ott nehezebben szárad a maszk.
A teszt lényegi részét a, végére
hagytam, hogy mit is nyújtott Nekem ez a termék: Első két használat után láttam
a változást, kevesebb apró piros pattanásom volt, ami pedig nagyobb és
gyulladtabb volt az szépen elkezdett gyógyulni. Kevésbé zsírosodott a T-zónám,
de csak 1-2 napig. Puha lett a bőröm, és a mitesszereken is segített, de nem
tett csodát, viszont ha közvetlenül használat után próbálok segíteni az összképen,
akkor nagyon gyorsan, és egyszerűen lehet a mitesszereket eltávolítani.
Amit még fontosnak tartok megemlíteni,
hogy érdemes vékonyabb rétegben felvinni, én ezt a 3.-4. használatra
kitapasztaltam, hiszen a vastagabb réteg felvitelekor a felesleg nem szárad meg
rendesen. Így én már túl vagyok a 10. használaton és még van benne, szóval az
én használati szokásaimmal kb. 15-18 alkalomra elegendő termék van benne, így
azt mondom, hogy megéri az árát, és a többit is szeretném kipróbálni.
A lemosása nem a legegyszerűbb procedúra. De megéri, szenvedi vele, mert egy tökéletesen tiszta, és ápolt bőr köszön
vissza a használata után.
(Egyébként és kb. 15 percig hagyom fent,
így megnyugszik a lelkem, hogy tisztább lesz a bőröm, még ha nem is így van.)
Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindennapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése