A posztban összegyűlt termékek kívánnak egy kis magyarázatot. A mérhetetlen mennyiség azért gyűlhetett össze, viszonylag kevés idő alatt, mert a költözködés során elég sok minden előkerült, van ami már üres flakkonként, és van amiben még volt termék de mivel nem tudtam mennyi ideje kallódik így van amiben van még egy kevés. Rengeteg sampon, tusfürdő várható, nem is értem, hogy használhat el két ember ennyit, ugyanis ezek közül volt pár amit anyával közösen használtunk, de csak egy-egy ilyen poszt megírásánál látom, hogy mennyi mindent termelünk rövid idő alatt, bár most tényleg közre játszott a költözés.
Avon Sensuelle miniparfüm: Szerettem ezt az illatot, szívesen használtam, a nagy termékből talán még van egy kevés, de a táskámban ez volt benne, így ehhez többször nyúltam.
Avon Attraction miniparfüm: A kedvencek kedvence, imádom ezt az illatot. Ide kattintva olvashattok egy bejegyzést az illatról.
Johnson’s baba sampon: Ezt az ecseteim tisztítása mellett a
Léna kutyám fürdetésére használtam, tisztított, de túl sokat nem tudok róla
mondani. Ami biztos, hogy az érzékeny bőrű kiskutyáknak és az ecseteknek tökéletes.
Ha egyszer látom majd jó árban biztosan beruházok rá, mert jelenleg van másik
mindenmentes samponunk jelenleg azt is nagyon szeretjük.
L’oreal Total Repair Extreme sampon és balzsam: Ezt nagyon
szerettem, tökéletesen rendbe tette, a Schauma okozta károkat. Nagyon jó volt
az illata, és puha, selymes lett tőle a hajam. Biztosan újra veszem még.
Schauma Nature Moments sampon, és balzsam: Az illatán kívül
semmit nem szerettem, durva és száraz volt tőle a hajam, a balzsam sem ért egy
forintot sem, biztosan nem veszem újra. Durván zsírosította a hajamat, és alig
vártam, hogy végre elfogyjon.
Advance Techniques sampon: Nem tudom milyen sampon volt, de nem szerettem igazán, valamiért nem volt jó, zsíros, és kezelhetetlen lett tőle a hajam.
Advance Techniques Instant Repair 7 balzsam: Ennek a
samponja sokkal hamarabb elfogyott nem tudom miért, de így legalább
megtapasztaltam, hogy ez a balzsam csak a samponjával képes az ígéreteket
hozni, egyéb samponoknál nem aratott nálam túl nagy sikert, viszont a saját
samponjával nagyon szerettem. Szokásos Avon samponok illata volt, amit nagyon
szerettem. Ha újra veszem akkor is biztosan csak a samponjával.
Kallos Latte sampon: Szerettem az illatát, de baromi sokáig tartott míg elhasználtam. Most kicsit ráuntam, de biztosan újra veszem még, megpróbálok kisebb verziót beszerezni, jól habzott, és nagyon szép puha, és jó illatú lett tőle a hajam.
Crema alLatte balzsam: Ugyan az a baj mint a samponnál. De tényleg nagyon szerettem. Puha lett tőle a hajam, és selymes. Nem zsírosodott tőle jobban a hajam, és annyira jó érzés volt használni. Biztosan újra veszem még, ebből azt hiszem nincs kisebb kiszerelés, de biztosan ezt fogom elővenni, ha a hajam télen a legrosszabb formáját fogja hozni.
Syoss Ceramide Complex hajlakk: Ez az első számú hajlakk
ever. Minden Syoss lakkot szeretek, nem szárít, tart és nem fehéredik ki a
viszonylag sötét hajamon sem. Nem kell belőle túl sok, de az 1200-1500 ft-os
ára miatt csak akkor veszem meg, ha akciós, mert tényleg egy hónap alatt
legalább 1 hajlakkot elhasználok. Ebből most kettőt is sikerült elhasználnom,
és biztosan újra vásárolom még.
Taft Perfect Flex, Keratin, Ultimate hajlakk: Mind a három
hajlakk-ot szerettem, régebben panaszkodtam rá, hogy szárít, ezt mostanában nem
tapasztalom, tart, teszi a dolgát, és biztosan veszek még belőle, nálam
fogyóeszköz a hajlakk. Nem ez az első számú, de általában nagyon jó árban vannak
és ilyenkor felülírja az ár/érték arány a választásomat.
Solo hajlakk: Ez maga a pokol, vizes hatású és amikor a
kivasalt hajamra ráfújom, rögtön begöndöríti. Nem venném újra soha, kb. a
háromnegyede benne van, de nem nézegetem tovább, kuka.
Balea minihajlakk:Valami nem működött most ezzel a termékkel. Egyszerűen nem
tartott, pedig én alapvetően szeretem a Balea hajlakkokat. Lehet bepróbálkozok
még vele, de nem biztos. A kis kiszerelése miatt vásároltam, de őszintén most
kicsit csalódtam.
Taft Ultra Pure Mousse hajhab: Nem volt a kedvencem, de használtam már sokkal rosszabbat is. Nem adott túl sok tartást, de könnyebbé tette a hajmosás utáni formázást. Azt hiszem ezt nem venném újra, most Syoss-t használok és azt sokkal jobban szeretem.
Syoss Volume Collagen & Lift kondicionáló spray:
Szerettem, de nem volt jobb mint a GlissKur spray-i, egyébként nincs kizárva,
hogy újra veszem, frissített, és tartást adott, végezte a dolgát, de nekem a
fent említett GlissKur spray-k sokkal jobban bejönnek.
Lactacyd Fresh intimosakodógél: Utáltam. Ha lehet ilyet
mondani, több mint a fele benne van még, de nem használom tovább. Fura érzést
hagy maga után, amit még meg is értenék hogy hűsít, hiszen rá van írva, de ez
kellemetlen, és áhh utáltam. Nem venném ezt újra, sőt azt hiszem a Lactacyd
termékeket sem, az Avonos termékek nekem tökéletesen beváltak és azok még sosem
okoztak irritációt, ennek pedig a narancssárga változatától is volt pár
kellemetlen percem.
Balea dinnyés kézkrém:Tulajdonképpen csak az illatát szerettem. Ragadt, nem
hidratált, és a kezemre kikenve már nem is volt olyan jó illata. Nehezen
szívódott be, utáltam használni, bár a pumpás kiszerelését nagyon bírtam. Több mint a fele benne maradt sajnos, de azt hiszem már minőségileg sem a régi.
Aloe Vera gél: Erről már itt olvashattatok, nagyon sok rétű
felhasználása van, és már újra is vásároltam, de most a spray változatát.
Balea Golden Glamour Luxury tusfürdő: Mint látjátok a képen ennek az aljában maradt még, de már nem bírtam használni, pacsuli és vanília illata volt, nyárra vettem, szerettem volna, az apró csillámok a barnult bőrömön megcsillantak volna, de nem ilyen volt szinte semmi csillogás nem volt benne, pedig ezt írta, az illata se volt a legjobb, és nekem szárította a bőrömet. Anyának sem jött be túlzottan, ezért úgy döntöttünk hogy a végét már nem erőltetjük és megválunk tőle.
Balea Vanille és Cocos tusfürdő: Anya nagy kedvence, én párszor használtam, nem volt olyan kellemes az illata használatközben mint a tubusban, de a minősége ellen nem volt kifogásom. A vanília a dominánsabb, a kókuszt egyáltalán nem éreztem benne.
Balea After Sun tusfürdő: Örök kedvenc 3-at is sikerült
belőle elhasználni, ezt sem tudom, hányszor mutattam már Nektek, nyáron, télen,
ősszel, tavasszal mindig imádom. Mindent imádok ami ezzel az illattal kapcsolatban
felszabadul bennem.
Balea Viva Cuba tusfürdő: Kellemes illata van, inkább őszi mint nyári. Citromos hibiszkuszos illata volt. Szerettem ezt az tusit, és az összes nyári limitált illat közül ez tetszett a legjobban. Már nem találom sehol, van még egy kevés a második tubusból. Jól habzott, nem szárított szóval szokásos Balea minőség, ezt újra venném.
Balea Jamaican Vibes tusfürdő: Ez már a második amit
elhasználok belőle Kellemes ananászos nyári illata volt Szokásos Balea minőség,
én szeretem, ezzel az illattal már telítődtem, de mindenképpen fogok még Balea
tusfürdőt vásárolni, sőt van is egy pár darab talonba a szekrényben. Talán már
nem kapható ez az illat, de elég is volt belőle.
Balea krémes-olajos bőrradíros tusfürdő alma és fahéj illattal: Még télen használtam és elég dörcögős volt a kapcsolatunk. A hatásával nem lett volna bajom, de az illatát nehezen tudtam elviselni annak ellenére, hogy egyben is és külön-külön is szeretem a két fő illatot. Nem tudtam szeretni, erős, szinte tüsszentésre késztető illata volt, és limitált tehát már nem lehet kapni, de nem is venném újra.
Dove go fresh gránátalma és citromfű krémtusfürdő: Nagyon
szeretem a Dove tusfürdőit, ezt még valamikor tavaly nyár végén kezdtem használni, és
ősszel imádtam, kicsit mindig visszarepített a nyárba. Kellemes, nem tolakodó
illata volt, és tökéletes habzott és extra hidratált volt tőle a bőröm.
Biztosan újra vásárolom még.
Dove Purely pampering kókusztej és jázmin petals
krémtusfürdő: A hatását ennek is szerettem, és bár az illata őszi/téli mégsem
volt a kedvencem a jázmin illata sokkal erősebb mint a kókuszé, és én jobban
szerettem volna, ha a kókusz dominál, valószínűleg ezt az illatot nem venném
újra.
Nivea angel star tusfürdő: Ezt a tusfürdőt egész régóta
tartogattam. Isteni málna illata van, és középiskolás éveim nyaraira
emlékeztet, imádtam használni, sok-sok élmény beugrott az illat miatt. Jól
hidratált, jól habzott, és ami meglepő, hogy egész sokáig éreztem még a
bőrömön használat után. Ha találok még biztosan újra veszem.
Fa Kókuszvíz tusfürdő: Ebből sikerült kettőt is elhasználni.
Ez a kedvencem a fa illatai közül. Kellemes, lágy, és sokáig érzem magamon
használat után. Jól habzik, nem szárít, de különösebben nem is hidratál.
Mindenképpen újra veszem.
Original Source zöldbanán és babusztej tusfürdő: Valamikor a tél elején
használtam, isteni banán turmix illata volt, és imádtam. Nem habzott
különösebben de ez egy natúr termék tehát nem is várható tőle az extra hab. Az
illata nem volt terjengős, csak használat közben éreztem, szeretem az OS
illatait, de még nem volt, hogy kétszer ugyanazt vettem volna, viszont ebből erős
késztetést érzek egy újabb beszerzésére.
Senses Relaxing Floral tusfürdő: Az elején szerettem még valamikor télen kezdtem el használni, de nagyon hamar ráuntam az erős parfümös illatára, így kb. a felétől elég nagy küzdelem volt, bár alapvetően szeretem az Avon tusfürdőit, de ezzel az 500 ml-s kiszerelésekkel, mindig megszívom, mert megunom, szóval megfogadtam most, hogy egy darabig nem illetve csak a kedvencekből rendelek ilyen nagy kiszerelést, még akkor is, ha jobban megérné. Jázmin és viola aromát tartalmazott, tipikus nyári illat, de azt hiszem ezt egy ideig jegelem, bár limitált illat volt, szóval nem hiszem hogy túl sokáig lesz elérhető.
Senses Romantic L’amour tusfürdő: Szintén az előbb említett problémám volt ezzel is, bár szerettem, és kedvenc volt, az utolsó harmada ott maradt, és csak nem rég vettem rá magam, hogy végül elhasználjam. Rózsa, írisz, és ámbra illata volt, ami nekem tetszett, ez inkább tavaszi/nyári illat. Egy kicsire még mindenképpen beruházok.
Avon Apple Crumble habfürdő: Isteni illata volt, nagyon jól
habzott, és utána órákig sültalma illat volt az egész
lakásban. Mindenképpen újra rendelem. Egész erős, intenzív fahéjas almáskalács
illata volt, szóval aki inkább a gyengédebb illatokat kedveli annak nem, vagy
csak nagyon keveset használva ajánlom.
Avont Bubble Gum habfürdő: Azt hiszem ebből kettőt is
elhasználtam, gyerekkorom illata van. Nagyon imádom, ez is tökéletesen habzott,
bár ez használat után nem telítette úgy be a lakást, inkább csak a fürdőszobát.
Ennek sokkal lágyabb illata volt, mint a sültalmásnak, ez nekem mindenképpen
őszi/téli illat. Nem szárít.
Naturals csokoládés, epres testradír: Összeszámolni nem
tudom, hogy hányszor olvashattatok már ezekről a testradírokról, imádom őket. Nekem bőven elég ennyi hidratálás és radírozás amennyit ez nyújt. Van
itthon még, de biztos, hogy újra fogom rendelni mind a két illatot.
Pampers popsitörlő: Ezt is időről időre újra veszem, a
Neogranormonnal felváltva, szeretem, tökéletes ez is.
Tesco Loves Babay popsitörlő: Kellemes meglepetést okozott
ez a popsitörlő. A nedvessége és az anyaga is jó volt, egyetlen problémám volt
vele, hogy nem volt olyan kellemes babaillata.
Huggies popsitörlő: Ennek az illatát, és az anyagát szerettem, de nem volt elég nedves. Masszív, erős és puha volt.Neogranormon popsitörlő: Az abszolút kedvenc, sok mindent kipróbáltam már, de mindig visszatértem ehhez. Biztosan újra veszem még. Szeretem az illatát, jó árban van, és pont annyira nedves amennyire kell, mostanában ezzel tisztítom az arcomat.
Cien és Ombia sminklemosó kednők: Mindakettőt imádtam.
Parfümmentes mind a két verzió, nem irritáltak és egy kendő elég volt egy esti
sminkeltávolításhoz. Nincs különbség a két verzió között. Talán az illat, de
abban sem sok. Biztosan újraveszem még mind a kettőt. Árban is megegyeznek, ha jól emlékszem.
Rivel De Loop Hydro arctisztítókednő: alkoholmentes volt,
táskába dobálós darab, tette a dolgát, de a Cien és az Omiba termékei sokkal
jobbak voltak. Nem vennem újra, bár azt hiszem ezt is azért vettem meg mert kb.
200 ft volt.
Ha eljutottál idáig, óriási köszönettel tartozok, és gratulálok a kitartásodhoz! Remélem nem volt nagyon unalmas, nem szerettem volna sokáig húzni, de ennyi termékről csak hosszú posztot tudtam írni.
Nektek van valami ami a kedvecnetek ezek közül? Vagy valami ami Nektek nem vált be?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése