2016. május 26., csütörtök

DM, Tesco, Ebay szerzemények

Sziasztok!

Mostanában sikerült pár dolgot beszereznem, és ebay-ről is megjött pár dolog, aminek nagyon örülök, mert van amire már 6 hete vártam, és már le is mondtam róla. Valamint bekerült még a kosaramba, pár olyan termék amelyekről mostanában olvastam, és megtetszett, így gondoltam itt az ideje, hogy én is kipróbáljam :)


Az első egy testápoló, bár mostanában teljesen feltankoltam testápolókból, ezt a Balea "Golden Shine" testápolót nem tudtam ott hagyni a DM-ben, nagyon kellemes illata van, és aranyszínű pici csillámok vannak benne, amik nagyon szépen mutatnak a testen, még az én fehér bőrömet is feldobja valamennyire, hát akkor még a nap barnította bőrt?! Egyébként 599 ft-ba kerül, és limitált kiadás, van még egy spray változata is ennek a termékcsaládnak, az picivel drágább, és gondolkozom rajta, hogy azt is beszerzem, bár van egy Avon-os hasonló spray termékem, majd meglátom. 



Igen! Itt vannak a fent említett termékek, mostanában elég sokat olvastam az Inecto Naturals termékeiről, és a DM magazinban lévő kuponok között találtam egy -50%-os Inecto termékekre vonatkozó kupont, így vettem egy sampont, és egy balzsamot. A kókuszos változatát vásároltam meg a termékeknek, nekem nagyon tetszik az illatuk, és ez döntött, hogy nem a másik argán olajos verziót hoztam el. Egyébként 1.099 ft/db áron juthattok hozzá teljes áron, legalább is a DM-ben, így én a kuponnal csak a felét fizettem ki, egy áráért sikerült két terméket elhoznom :)



Valakinél láttam, hogy mennyire jókat ír erről a Balea After Sun tusfürdőről, és leginkább az illatáról, megmondom őszintén, sosem szagoltam még meg ezt a fajtát, de gondoltam ezek után megnézem, és milyen jól tettem! Ugyan olyan illata van, mint a Balea After Sun napozás utáni hajolajnak, amit imádok, így nem is gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e, egyből landolt a kosaramban, szokásosan 249 ft-ba került.



Elsétáltam a Baby részlegen is, és találtam babylove fertőtlenítő kendőt, ami 15 db-ot tartalmaz, és 299 ft-ba került. Azért vettem meg, mert a nyár közeledtével, egyre gyakrabban utazunk, egyre több helyre látogatunk, és szerintem bár télen is nagyon fontos idegen helyen is figyelni a higiéniára, de nyáron fokozottan szükséges ez, és azt írja, hogy hatékony a baktériumok, vírusok és gombák ellen. Ideális vízálló felületek és tárgyak fertőtlenítésére. Tehát teljesen jól jön majd csapok és piszkos kilincsekhez. 

A múltkor egy délután időtöltés céljából benéztem a DM-be, és rengeteg Alverde terméket találtam leakciózva, volt alapozó is meg minden, de úgy láttam, hogy azokat már felbontotta valaki, így azokat nem vásároltam meg. Viszont amin láttam, hogy sértetlen a csomagolás azok között kutakodtam.



Az első termék egy krémes szemhéjtus, amit én nem erre a célra vettem, tökéletesen megegyezik a termék színe, a Rimmel szemöldökkészletemben lévő krémes festékkel, így gondoltam kipróbálom erre a célra, és nem lőttem mellé, így teljesen jól fogom tudni hasznosítani. Egyébként 999 ft helyett sikerült 249 ft-ért megvennem, nem volt beszáradva, a csomagolása is sértetlen volt, így azt gondolom teljesen megérte, és egyébként a 30 Warm Maroon árnyalat. 



A következő termék amit kiválasztottam, az egy duo szemceruza stift, árnyalatot nem találok rajta, de az egyik oldala fekete, a másik szürke, elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem utána mit veszek, és már most óriási csalódás ez a termék, egyáltalán nem pigmentált, és nagyon büdös. Fogalmam sincs miért volt leakciózva, mert szavatosság nincs ráírva, viszont borzalmasan kemény mind a két szín, valószínűleg sosem fogom használni. Annyira nem nagy veszteség mert a termék 1.499-ft helyett 369 ft-ba került, szóval nem bánkódom nagyon, de kibontani nem akartam, és lusta voltam utána keresni. Aztán mostanra már olvastam, hogy másoknak sem vált be túlságosan. Na most már mindegy,



Szereztem még egy körömbőt peeling-et, ami első használat után tetszett, aztán még írok róla szerintem. Egyébként 999-ft helyett 249 ft-ért vásároltam meg.



A 47 Gorgeus Green árnyalatú duót is megvettem ami szintén 999-ft helyett volt 159 ft, nekem már a 48-as árnyalat megvan, és azt nagyon szeretem, nincs vele semmi gond, remélem ez is befog válni, egyébként egész jók ezek a színek mind a zöld, mint a szürke.  



A Tescoban 224 ft-ért vásároltam egy semmi extra szürke tablet tokot, nevetséges ennyiért sehol nem találnék rá tokot. Elég jó minőségűnek tűnik. 



Ebayről rendeltem egy alapozó ecsetet, már elég sokaknál láttam, remélem jóban leszünk, még nem próbáltam ki, de mindenképpen kifogom az elkövetkezendő napokban, egyébként 468 ft-ba került.



Rendeltem még 292 ft-ért egy napszemüveg tokot, nem vártam túl nagy minőséget, de meglepően masszívnak tűnik.



Egy pilóta fazonú napszemüvegre is beruháztam ami 298 ft-ba került, és semmi extra, remélem most, hogy már tokba fogom tartani, így tovább fog élni, mint az eddigi napszemüvegeim,



Ezeket a gyönyörű fülbevalókat is ebay-ről rendeltem a felső képen található az 380 ft volt, az alsó képen lévő pedig 285 ft-ba került.



Ezeket vettem mostanság, illetve ezek érkeztek meg a rendeléseimből. 
Remélem tetszett Nektek, ha valamiről szeretnétek tesztet, írjátok meg kommentben, mindenről tervezek írni, de amit ti szeretnétek, arról írok először. :)

Puszi Nektek! :)

2 megjegyzés:

  1. A Balea After Sun a kedvenc nyári tusim már 2 éve. :)
    Az Inecto kókuszon termékeit is imádom.

    Klassz dolgokat szereztél be. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is óriási kedvencem lett. Kár, hogy eddig nem fedeztem fel. Remélem Nekem is beválnak majd az Inecto termékek. :)

    VálaszTörlés