2016. május 20., péntek

Sminktárolás ahogy én csinálom :)

Sziasztok!

Már a címből is láthatjátok, hogy ma megosztom veletek, hogyan is tárolom a sminkjeimet, még régebben kértétek tőlem, de megmondom őszintén, hogy nem voltam elégedett azzal, ahogy tároltam őket. A múlthéten alakítottam rajta, így sokkal jobban tetszik, és ezt az állapotot már szívesen megmutatom Nektek. 
Régebben kis Tesco-s kosárkákban tartottam a különböző termékeket, de még a kosárkák ellenére is olyan kusza volt, és átláthatatlan. Sőt a szájfényeim, és a spiráljaim nem is fértek el a felső fiókban, ami miatt mindig megfelejtkeztem a szájfényekről, és a spirálok közül is csak azt ami mindig kint volt a komódom tetején. :D valamint az átláthatatlanság miatt, csak néhány termék volt mindig kéz alatt.
De lényeg a lényeg, most már minden elfér, és mutatom is, hogy hogyan is néz ki nálam. Azt remélem adok pár tippet, bár nem olyan eget rengető ötletekről lesz szó, láthatjátok majd, hogy nem nagyon van DIY vagy ilyesmi, inkább vásároltam kis dobozkákat, vagy gyertyatartó üvegeket használtam fel, de ezt nem nevezném DIY projectnek :D


Kezdem a komódom tetejével, a háromfiókos, semmi extra komódom felső két fiókjában tartom a termékeket. Szóval a tetején, a mindennapi termékeket próbáltam meg felsorakoztatni, illetve láthatjátok, hogy a bal oldalon ott a fülbevaló tárolóm is.


A fülbevaló tároló alatt egy kis fémdobozkában tartom az ajakápolóimat, ezek már csak itt fértek el, és szerintem itt jó helyen is vannak, az aktuális kedvenc kivételével minden ilyesfajta termék itt van. 

Egy akril sminktárolóban vannak azok a termékek amik mini kiszerelésben vannak, itt található még pár rúzsom, ami már nem fért a másik tárolóban, eszközök (hajcsatok, szemöldökcsipeszek, stb.) A Baby Lipsek is itt kaptak helyet, valamit a fent említett kedvenc ajakápolóm. Mögötte az aktuális micellás vizem, és mellette az Avonos utazós ékszertartóm.
  

Szóval a fülbevalók mellett jobbra, az Avonos testápolómon van aminek a tetején egy régi gyertyatartóüvegben, a szemceruzákat, tusokat, és szájkontúrceruzákat tartok. 


A tükör előtt van a rúzstárolóm, amiben mint látjátok minden részben rúzst tartok.  Van több márka is, de a  kedvenceim egyébként még mindig az Avon Indulgence rúzsok.


A rúzstárolóm mellett, vannak az izzadásgátlóim, mögöttük a levendulás dobozban a vattakorongok, előtte egy üvegtárolóban az ecsetek, és végül egy nagyobb tárolóban a rúzsmintáim, mind Avonos, sokszor jól jön, mert tudom, hogy sok olyan rúzs van amit egy-egy sminkhez használnék csak, mert olyan a színe, így a nagy kiszerelését nem rendelném meg semmiképpen, de a mintákat feltudom erre a célra használni. Illetve még a nagy termék megrendelése előtt nyilván tesztelni tudom a színt, a terméket, a tartósságot, mindent. A háttérben pedig ott van a Garnier-es éjszakai krémem.
  

Itt is az első fiók, amiben a sminkeket tárolom, láthatjátok, hogy nagyon egyszerű az elrendezés, és semmi extra nincs benne, a fiók két oldalán  fa tárolók vannak, amiket valamikor pár éve vettem még és a húsvéti tojások ebben voltak, most találtam meg őket, és gondoltam, hogy milyen jó lenne a sminkeknek, és igazam lett. Szerintem jobb így az elrendezés.
Középen pedig két egyforma fekete tároló egy pici zöld, és egy sárga kaspó található.




Tehát jobbról fogok balra haladni, először is az első fa tartóban vannak az alapozóim, BB krémek, sminkalapok, szóval minden ami alapozás, itt is elég sok márka megtalálható van amit jobban, van amit kevésbé szeretek mint mindenki, elég átlátható, hiszen a tetejéről megismerem az alapozókat.
Mellettük a púderek, pirosítók, bronzosítók, highlighterek kaptak helyet. Ebből nincs túl sok, de pont elég, bár azért van amit eltudnék még itt képzelni.
Az alapozó szekcióval szemben a spirálok, és a szemöldökformázáshoz való termékek kaptak helyet. 


A szemöldök mellett található egy vegyes fakk amiben olyan bronzosítók és korrektorok vannak, amik a tesóikhoz nem fértek be. Tehát itt van a kedvenc Ombiás bronzosítóm, és Avon valamint Catrice korrektorok.


Aztán itt vannak a korrektorok, a folyékonyok, és stiftesek egyaránt. 

A kettő közötti részen találhatóak a szájfényeim egy kaspóban, valamint mellettük már megkezdődnek a szemhéjpúderek, valamint itt van még az ebay-es korrektor palettám is. 


Továbbhaladva jönnek a kis zöld tartóban, a monok, krémes termékek, szemhéjpúderalapok, Mellettük már kisebb paletták, és quatrok vannak. 


Az utolsó fa fakkokban pedig a többi szemhéjpúderem van, duók, triók, quatrok, és a paletták.


A második fiókom kevésbé izgalmas, ide egyetlen konkrét sminktermék került, ja kettő, a 100 színű palettám, és egy Garnier BB krém amit még nem vettem használatba.

Tehát jobbról indulva megint, a nedves törlőkendők, velük szembe a minták vannak a minták mellett a kibontatlan még teljes termékek, előttük azok a termékek amiket már használtam, itt mind a két kosárkában azok a termékek vannak. 


A pöttyös dobozkákban az elsőben a pigmentjeim vannak, ezeknek még szeretnék valami jobb tárolási módszert, valamint a másodikba pedig eszközök, szintén csipeszek, szivacskák tükrök vannak. A fekete dobozkában pedig a csillámtetkós cuccok vannak. Láthatjátok hogy itt tárolom még a vattakorongokat, és fültisztítókat. 


Remélem nem untattalak vele bennetek, hogy részletesen leírtam, de gondoltam ezt egy videóban is elmondanám :D
Szóval bízom benne, hogy tetszett Nektek ez a bejegyzés, és ha van tippetek hogy mit csinálhatnék másképpen akkor kommentben nagyon szívesen várom :)

Puszi Nektek! :)


2 megjegyzés:

  1. Nagyon praktikusan tárolod a dolgaidat, minden szuperül átlátható szerintem!:) Én is mindig erre törekszem. Illetve bizonyos időközönként szoktam szortírozást tartani és kiszórom a nem használt dolgokat. (Majd újakat veszek, amit nem kéne...:D)
    Egyébként pont most rendeltem én is rúzstartót ebayről, remélem ezzel is szebb és jobb lesz a rúzsaim tárolása.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál! Biztos vagyok benne, hogy jobb lesz a tárolása a rúzsaidnak, én is sokáig nem rendeltem, hogy jól van az a kis kosárkámban, de megmondom őszintén mióta meg van, azóta többször nyúlok a rúzsok után.

      Törlés