2017. február 4., szombat

Elfogyott termékek november-december... Újra venném?!

Az év végén igazán rákattantam a felbontott, megkezdett termékeim elhasználására, volt pár dolog amiben éppen még egy használatra való volt, így úgy gondoltam, hogy ne foglalják tovább a helyet a polcon, jöjjenek helyette az újdonságok... Nézzük miket használtam el november-decemberben


Tusfürdők terén elég sok Balea termék gyűlt rám, a vattacukros illatú nagyon bejött, bár a második flakonnal már elég nehezemre esett, mert kicsit telítődtem vele. A másik az After Sun illatú ami nálam a nosztalgiálzás tusija abszolút a nyári emlékeket juttatja eszembe, imádom egyszerűen nyáron szinte megunhatatlan, mindkét termék a szokásos Balea minőséget hozza, és ár/érték arányba még mindig verhetetlen. A harmadik termék egy narancsos-maracujás? illatú volt, ami nekem annyira nem tetszett használat közben úgy mint a flakonban, nagy nehezen elhasználtam a minőségével nem volt gond, de nem venném újra. Egy Avon Sensens Garden of Eden tusit is sikerült elhasználnom, tulajdonképpen ezt én egyszer már használtam és arra emlékeztem hogy szerettem, de most rákellett jönnöm, hogy vagy változtattak rajta valamit, vagy én nem emlékeztem jól, utóbbit hihetőbbnek tartom. Mindegy minőségileg ezzel sem volt gondom, de az illat nem volt az igazi. Összevetve a Balea termékek közül csak az After Sun az amit maradéktalanul újra vennék.


A Garnier Fructise Goodbye Damage szett nagy kedvencem volt, de elkövettem azt a hibát, hogy Glamour-napokon kissé nagyon bevásároltam belőlük, és a végén meguntam őket, de úgy gondolom, hogy újra fogom még venni.


Inecto Coconut sampon és balzsam, nem ragozom túl, itt olvashatjátok a tesztet róluk. A sampon nem lett a kedvencem, a balzsam viszont igen, de mivel perverzióm, hogy egyféle sampont és balzsamot használjak ezért mind a kettőt újra venném, és az összetevő lista sem utolsó.


A hajas cuccoknál maradva, két hajlakk fogyott el az utóbbi időben, akik régóta követnek, azok tudják, hogy mind a kettő óriási kedvencem a Syoss nálam az első számú, de tulajdonképpen az 1.399 ft-os árat nem mindig van szívem kiadni érte, így általában akciók keretében szoktam lecsapni rá. De bármikor újra venném. A Balea Ultra Power hajlakkja pedig szintén újra vevős, és állandó kedvenc. A GlissKur spray balzsamait imádom, és mindig van belőle használatban is és elraktározva is, ezt a változatot is bármikor újra venném. Balea hővédő spray-t nagyon szerettem, de mióta a Syoss-t használom azóta hát leváltottam a dobogós helyről. Nem hiszem hogy a Syoss termékről váltani fogok, de ha mégis akkor újra venném.


Schwarzkopf Nectra Color hajfesték - Dark Cherry árnyalatban. Kedvencem, csak sajnos mostanság elég kevés helyen találok ebben az árnyalatban, de mindenképpen újra venném, ha találnék.


Ziaja Sensitive éjszakai krém, nem volt az igazi nem szerettem, voltak jó tulajdonságai itt írtam róla, de nem venném újra. Garnier Micellás víz, nagyon szeretem, de gondolom jól ismeritek már, most a Nivea 3 az 1-ben micellását használom, de bármikor megvenném ezt is újra. Yves Rocher nyugtató tonik, szerettem nagyon itt írtam róla, mostanában gondolkozom azon, hogy újra veszem. Nivea Aqua Sensation arctisztító, én ezt megmondom őszintén fürdés közben használtam lemosónak, és tökéletesen tette a dolgát, nagyon szépen tisztított, után semmiféle smink és egyéb szennyeződés maradvány nem maradt. Nagyon szerettem, tutira újra venném.


Nivea Protect & Care dezodor, mostanában elég sok mindent felhalmoztam dezodorok terén ezért próbálom azokat is elhasználni, de ez az örök kedvenc alig várom mindent elhasználjak és ezt újra vegyem. Nivea invesibel for black&white golyós dezodor, annyira nem szerettem, nem azt a hatást nyújtotta amit vártam, nem venném újra, pedig alapvetően szeretem a Nivea termékeit. Ezt a típust nem venném újra. Avon Naturals Csokis testradír imádom, mindig van belőle pár darab, általában az epressel felváltva használom, de most valami hiba csúszott a gépezetbe, ezért újra csokisat használok. Mindenképpen újra venném, most is használom.



Krémek terén is sikerült jó pár termék végére pontot tennem. A Planet Spa Caribbean Escape arckrémét itt olvashattok a termék családról, szerettem, bár a végére már kicsit untam, és télen egyáltalán nem volt elég a hidratálás, nyárra viszont pont jó, nem tudom, hogy újra venném-e. UW teafaolajos sarokápoló, amit én bevallom, hogy nem sarokápolásra használtam hanem pattanásos bőrre, nagyon jó volt, sok kifejezetten pattanástalanító krémet kenterbe vert, újra vettem. Balea krém, általában az ilyen kis kiszerelésű Balea krémeket megszoktam vásárolni, ennek isteni jó málnás illata volt, nagyon jól hidratált, de én inkább csak éjszakára használtam, mert elég nehezen szívódott be a bőrbe. Azt hiszem ezt már nem lehet kapni, de most is van ilyen termékem csak más illatban, ha egyszer ezt még látom valahol újra veszem :) Nivea krém - a klasszikus, nem is tudom, hogy van-e háztartás ahol ezt nem ismerik, időszakonként rákattanok, így mindig van belőle valamennyi itthon, egyértelműen újra venném. Ziaja kakaóvajas krém, szörnyű volt, utáltam nagyon, nem venném újra. nagyon nehezen szívódott be, már jóval a komfortzónán kívüli időn, és az illata sem volt olyan a bőrön mint a kis dobozkájában.


Két fogkrémet használtam el, két különböző márkától, egyikért sem rajongtam igazán, nem venném újra sem a Vademecum Expertet sem a Signal Expert Protectiont. Valamiért nem jött be egyik sem annyira mint a mostani termék amit használok, ha egy indokot kellene kiemelnem akkor az az ízük lenne, elviselhetetlen ízük volt számomra.


Ezeket sikerült elhasználni még a tavalyi év végén, minden év elején megfogadom, hogy egy-egy terméket elhasználok teljesen, csak azután veszek újat, vagy akkor ha végképpen nem válik be, de valahogy az év végére ez a fogadalmam mindig meghíusul. idén is belevágatam, és már elég sok minden összegyűlt az elfogyott, vagy kiselejtezett szekciókba.

Nektek van olyan termék amelyik örök kedvenc, vagy örök ellenség a fent említett termékek közül? 

Ha tetszett a bejegyzés lájkold a blog facebook oldalát. Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése