2017. október 12., csütörtök

Glamour-napok 2017 ősz - Rossmann

0. nappal indul idén a Glamour-napok ami ha így haladunk lassan Glamour-hetek lesznek. Tulajdonképpen a baj csak annyi vele, hogy ha egy hétig tart az pontosan több idő mint amilyen vastag a pénztárcám. Na de mindegy is. Tegnap reggel a Rossmann-ban kezdtem, a DM-es körutat majd péntekre tervezem, de gondoltam megmutatom miket vettem. Nem sok mindent, vásároltam, inkább csak a legszükségesebbeket, a DM-ben biztosan több minden fog a kosaramban landolni, hiszen ott több és kedvezőbb kuponok vannak azokra a termékekre amik engem érdekelnek.
Lényeg a lényeg. Mutatom mit vettem. 


- 50% Cif spray termékekre

Nagyon szeretem ezeket a Cif spray-ket így gondoltam betározok belőle egy időre. A rózsaszínből ami a Power and Shine névre hallgat abból dupláztam, de gondoltam nem rakom rá kétszer egy képre. Féláron volt, ilyen akció szinte soha sincsen a kupon- napokon kívül, így tudtam hogyha mást nem is akkor ezt a kupont mindenképpen beváltom.

 Mindhárom termék 999 ft/db helyett 499 ft/db 


- 30% Air Wick

A következő termékek amiket vettem és nem a szépségápoláshoz/sminkeléshez tartoznak azok Air Wick termékek. A készülékkel régóta szemezgetek, az illatosító pedig a nagy kedvenc. Eleve -25%-os akcióban voltak a termékek így gondolkodás nélkül dobtam be ezt a két terméket a kosaramba.

Air Wick Wax Melts készülék 2624 ft helyett 1836 ft
Air Wick Life Scents légfrissítő - Summer Delights 824 ft helyett 576 ft 


- 40% Minden Nivea női arcápoló termékre

Az előző Glamour-napokon már vettem egy ilyet krémet, és nagyon szerettem, így gondoltam most is veszek egyet a kedvezménnyel, bár még a másikban is van, mert nyáron a 40 fokokban nem igazán kentem az arcomat, nem is igényelte úgy mint mostanság, de gondoltam inkább legyen ezen a kedvezményes áron és eláll a fiókban.

Nivea Aqua Effect Gazdagon Regeneráló éjszakai krém 1399 ft helyett 839 ft


- 50% Minden Rimmel termékre

Egyetlen sminkterméket választottam a Rossmann kínálatából, a szokásos Rimmel Lasting Finish 25h alapozómat a 200 Soft Beige árnyalatban itt kb. 400 ft-tal olcsóbb ez az alapozó mint a DM-ben. Így logikus hogy itt vásároltam meg. 

Rimmel Lasting Finish alapozó 2.499 ft helyett 1.249 ft

Ezeken kívül még egy - 25%-os Always kupont használtam fel, de azt indokolatlannak tartottam befotózni, egyébként azt hiszem hogy az Always termékei is eleve akciósak legalább is én 749 ft helyett 561 ft-ért vettem.

Ti mit vettetek a 0. napon? Vagy úgy egyáltalán milyen kuponokat váltottatok be a Rossmann-ban?

Remélem sikerül mindent beszereznetek amiért indultok! 

Ha tetszett a bejegyzés kérlek lájkold a blog facebook oldalát az oldalsávban, vagy légy a rendszeres követőm, hogy értesülj az aktuális bejegyzésekről, nyereményjátékokról. A mindennapjaimat pedig az Instagramon követheted, szintén az oldalsávban megtalálod! Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése