2016. június 4., szombat

Júniusi Avon haul

Sziasztok!

Már a kampány első napján leadtam a rendelésemet, és tegnap meg is érkezett, rendeltem pár dolgot, ismételten vannak újdonságok is, amiket a következő kampánytól tudtok majd rendelni, valamint rendeltem még pár terméket a katalógusból is. A képek minőségért előre is elnézést képek, de valahogy nem akar sütni a nap mikor ráérek fotózni.


Today parfüm (3.499 ft)

Az egyik legkedvesebb parfümöm, az Avon kínálatában, és most nagyon kedvező áron kapható. Anya is és én is nagyon szeretjük az illatát, akik ismerik a akácfa illatát mikor virágzik, ez teljesen olyan. Az előzőben már csak egy kicsi van, és így ezt utánpótlásnak rendeltem. A csomagolása is tetszik, egyszerű, letisztult. EDP nagyon tartós, és nagyon kevés is elég belőle. 


Color Trend folyékony korrektor (569 ft)

Nagyon ritkán rendelek Color Trend terméket, és én ennek tudom be azt, hogy eddig a megrendelés feladásakor mindig elfelejtettem megrendelni ezt a folyékony korrektort, valahogy mindig átlapoztam, és utána jutott csak eszembe, hogy nem rendeltem meg. Mindegy is most megrendeltem, én a világosabb árnyalatot rendeltem, és nem feltétlenül ez az én színem, így elsőre, nagyon narancsos a színe, kipróbálom majd, hogy mennyire illeszkedik a bőrömhöz, de így most egy picit félek tőle. 


Color Trend korrektor (329 ft)

Úgy gondoltam, hogy ha már megrendelem a folyékony változatot, akkor megrendelem a stiftes változatot is, és majd összehasonlítom. Ebből is a világosabbat rendeltem, valamikor már használtam ilyet, csak nem tudom hova lett, és arra sem emlékszem szerettem-e vagy nem. Ennek az árnyalata viszont elsőre passzolt, és szerintem jó lesz. 


Ideal Flawless matt hatású nude alapozó és sminkszivacs (1.999 ft)

Ezt a szettet csak interneten keresztül lehet rendelni, a katalógusban nincs benne. Egyébként is foglalkoztatott ez az alapozó, de lebeszéltem magam róla, mert van bőven alapozóm. Aztán a múltkor nézegettem ezt a sminkszivacsot ami egy blender utánzat ha jól látom, de úgy gondoltam, hogy annyira nem használom az ebay-es változatot sem így erről is letettem. De most úgy gondoltam, hogy nagyon kedvező ez az ár, amin most elérhető. Hiszen az alapozó önmagában teljes áron 3.199 ft-ba kerül, a júniusi kampányban akciósan 1.799 ft-ba, A sminkszivacs pedig 1999 ft teljes áron, az aktuális kampányban pedig 1.199 ft. Tehát mindenképpen úgy gondoltam, hogy ez nagyon kedvező ár. 

Rendeltem még pár újdonságot is, ezeket a következő kampánytól rendelhetitek. Szintén próbálok majd tesztet hozni a termékekről, mint az előző kampány újdonságainál.


Shine Brust ajakrúzs (799 ft)

Ez egy nude árnyalat még pedig a Nude Shine, egy új hidratáló formulájú rúzs, és nagyon kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz élesben. 15 árnyalatban lesz rendelhető. Ez egy nagyon fényes, csillámos árnyalat, elsőre tetszik aztán meglátjuk.


Rio Coctail tusfürdő (539 ft)

Egy újabb tusfürdő, akik követnek, azok tudhatják, hogy szinte minden új illatot megrendelek, így ezt is megrendeltem, egyenlőre tetszik ez a menta, lime, rum illat. Nagyon friss, gondolom a lime és a menta miatt. Szerintem nyárra tökéletes.


Anew Vitale BB sminkalap és termékminták (1.799 ft)

Nagyon kiváncsi vagyok erre a termékre, mert a Vitale termékcsaládnak már használtam a nappali és éjszakai krémét, valamint használtam a BB krémét is, még a régi csomagolásból, és azokat nagyon szerettem, ez egy újdonság ha jól tudom, és szintén a következő kampány terméke lesz.


 Ti mit rendeltek ebből a kampányból? Van valami ezek közül, amit ti is rendeltek?

Puszi Nektek! :)

1 megjegyzés:

  1. Hello, I'm very interested in the new lipstick. Can you post some swatches and your opinion after you try it? That will help me a lot. I kind of want to order at least four of them (to get all the different packaging ;)

    VálaszTörlés