2016. július 15., péntek

Inecto Coconut sampon és balzsam

Sziasztok!

Pár hete láthattátok, hogy megvásároltam az Inecto Naturals márkának a kókuszos samponját, és balzsamját, mert nagyon sok jót olvastam róluk, ráadásul volt egy -50%-os kuponom, így nagyon kedvezően tudtam megvásárolni őket. Már használom őket pár hete, így gondoltam írok róluk, és megosztom veletek a tapasztalataimat.


A csomagolása nagyon tetszik, letisztult, már itt is látszik, hogy natur termékekről van szó. 500 ml-s kiszerelésben kaphatóak, így egész sokáig kitartanak. Valami fantasztikus kókuszos illatuk van, ami e tubusban egyáltalán nem tolakodó, hanem a legkellemesebb kókusz illat egyike, amit valaha éreztem, és hajmosás után még jó sokáig érezhető még másnap reggel is, szóval nagyon intenzív. Natur termékekről van szó, 90%-ban természetes összetevők alkotják, és nem tartalmaznak parabéneket, színezéket és allergén illatanyagokat.


A sampontól megmondom őszintén többet vártam, eleve a termék állaga, kicsit sűrűbbre és krémesebbre számítottam, valamint nem igazán habzik, így elég sok terméket kell egy-egy alkalommal elhasználni, hiszen van amikor kétszer is ki kell mosnom a hajam, amit én annyira nem szeretek. Azt szeretem, ha egyszer kell csak, de mindegy is, ez még nem vonna le a termékből. A másik kifogásom vele, hogy érezem már a lemosásánál, hogy nem még hogy hidratálná a hajam, hanem szárítja, szóval mindenképpen szüksége van még a hajamnak balzsamra.


Nálam inkább a balzsam a nyerő, miután úgy érzem, hogy a sampon teljesen kiszárítja a hajam, és ez ami megmentette nálam a termékcsaládod, hiszen ez már tényleg táplálja, és hidratálja a hajamat, ez a termék is szintén úgymond mindenmentes, tehát csak az a különbség, hogy ez kondicionáló. A balzsam állagával nincs gondom, olyan mint bármelyik más balzsamé. Azt vettem észre, hogy sokkal kevesebb balzsam is elég ebből a termékből, mint más termékek balzsamaiból. Könnyű kimosni, és selymessé, puhává, és könnyen kifésülhetővé varázsolja a hajamat. Én a balzsamot az egész hajamra használom, a rövidsége miatt, és egyáltalán nem zsírosítja a hajamat. Az hozzátartozik, hogy a balzsam 1-2 percet javasol, én ennél általában kicsit tovább hagyom fent. 

Mindent összevetve, a két terméket ha együtt nézem akkor nagyon jó termékektől van szó, és újra venném őket, mert a balzsamozás után tényleg nagyon jó hatása van a hajamra, szerintem ha ez elfogy akkor a másik Argán változatát is kiszeretném próbálni, arról a termékekről is elég jókat olvastam. Ha külön-külön nézem akkor pedig csak a balzsam a kedvencem, és a sampon picit csalódás, viszont az hozzátartozik, hogy kipróbáltam másik samponnal a balzsamot, és akkor nem éreztem ennyire jónak, tehát valószínű, hogy ők így ketten alkotnak jó párost. 

A sampon és a balzsam is olyan 1000-1100 ft körül kapható a DM-ben biztosan, a Rossmann-ban nem tudom, hogy láttam-e már. 

Nektek mennyire váltak be az Inecto termékei?  
Az argán termékcsaládról mi a véleményetek?

Puszi! :)

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szép reggelt!
    Nagyon szeretem a kókuszos kézkrémjét a márkának.Nagyon száraz és vízhiányos bőröm van.Ez a krém helyre tudja rakni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úhh, mindenképpen megfogom nézni akkor a kézkrémjét, hátha Nekem is segít! :)

      Törlés